Tinitanoda, az ifjú gasztroimádóknak...

Tippek, fortélyok, ötletek, és tapasztalatok...

Gyümölcslevesek

Nyári almaleves


Fél kg kockára vágott savanyú almát cukorral, citrommal, szegfűszeggel, fahéjjal és sóval ízesített 1/2 liter vízben puhára főzünk, majd áttörjük. Ezután világos vajas rántást készítünk, felengedjük 1/4 liter édes fehér borral, 1/4 liter forró vízzel; hozzáadjuk az almapépet és egyszer jól felforraljuk.
Almadarabkákkal tálaljuk. Hidegen és melegen is ízletes.

 

Vörösboros eperleves

 


Negyven dkg tisztított epret 1/2 liter jobb minőségű vörösborban puhára főzünk majd áttörjük. Hozzáadunk 2 dl tejszínt, ízesítjük csipetnyi sóval és 5 dkg kristálycukorral, 3 cl konyakkal. Ezután 1 poharas tejfölt elkeverünk 1 evőkanál liszttel és 1 tojássárgájával.
A levest tűzre tesszük és lassan, állandó
keverés mellett adjuk hozzá a tejfelt. Egyszer átforraljuk. Tálaláskor babapiskótát tördelünk a csészékbe.
Hidegen és melegen egyaránt adhatjuk az asztalra.

 


Körteleves

 


Nyolcvan dkg hámozott, felszeletelt körtét pár szem szegfűszeggel puhára főzünk. 2 dl joghurtot 1 evőkanál liszttel simára dolgozunk és állandó keverés közben a körte főzőlevébe öntjük. Sóval, cukorral ízesítjük, majd átforraljuk. Hidegen és melegen is tálalhatjuk.

 


Gyors málnaleves

 


30 dkg málnát, 6 dl aludttejjel, 1 dl tejszínnel és 10 dkg porcukorral turmixgépben pépesre törünk. Jól lehűtve, csészékben tálaljuk.

 


Szilvakrém leves

 


A készen kapható vörös boros aszaltszilvából kb. 40 dkg-t kimagozunk és levéhez annyi vizet adunk, hogy összesen kb. 8 dl legyen; feltesszük főzni, ízesítjük kristálycukorral, citromhéjjal, fahéjjal. Mikor megpuhult, áttörjük és óvatosan elkeverjük 2 dl tejszínben eldolgozott 1 tojássárgájával. 3 cl konyakot adunk hozzá és átforraljuk, majd kihűtjük. Hidegen, csészében tálaljuk.

 


Hideg gyümölcsös tejleves

 


1 liter tejet, 40 dkg vegyes gyümölccsel (eper, málna, kimagozott cseresznye) és 5 dkg porcukorral habverő segítségével jól eldolgozunk. Néhány órai hűtés után szárazon pirított zsemlekockákra szedve tálaljuk.

 

Áfonyakrémleves

 


50 dkg áfonya, 2 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 1 evőkanál liszt, 1 szegfűszeg,só és cukor ízlés szerint
Az áfonyát megtisztítom, megmosom, lecsöpögtetem, majd annyi vízben, amennyi éppen ellepi,felforralom. Egy percnyi főzés után szitán áttöröm. A keletkezett gyümölcslevet annyi vízzel egészítem ki, hogy 8 dl legyen. A szegfűszeget és a citromhéjat 1/2 dl vízben 10 percig főzöm, majd leszűrve hozzáöntöm a gyümölcsléhez. Csipetnyi sóval és cukorral ízesítem, majd 5 percig együtt forralom.
Közben a tejfölt, a tejszínt és a lisztet simára keverem, ezután besűrítem vele a forrásban levő levest.
Felforralom és csészékben találom. Hidegen is, melegen is nagyon finom.

 

Boros egreskrémleves

 


50 dkg egres, 2 dl száraz fehérbor, 1 dl tejföl, 1 teáskanál liszt, 1 mokkáskanálnyi reszelt citromhéj, csipetnyi só, ízlés szerint cukor (vagy egyéb édesítőszer)
A megtisztított egrest annyi vízbe teszem, amennyi ellepi, és sóval ízesítve puhára főzöm. Ezután szitán áttöröm. A sűrű gyümölcslevet felöntöm a borral, és annyi vízzel egészítem ki, hogy 9 dl-nél ne legyen több. Ekkor beleteszem a citromhéjat, újból felforralom, és a lisztes tejföllel behabarom.
Cukorral ízesítem, és felforralom. Ha kihűlt, a hűtőszekrénybe teszem néhány órára, és hidegen, csészékbe öntve kínálom.

 

 

Hideg almaleves

ötven dkg megmosott és meghámozott jonathán almát kockákra vágunk. 1 liter vízben 10 dkg kristálycukorral együtt feltesszük főni. Egy kis vászonzacskóba szegfűszeget, citromhéjat, fahéjat teszünk és belelógatjuk a levesbe. 1 dl fehér borral, sóval, citromlével ízesítjük. Kb. 15 percnyi főzés után tejfölös habarással besűrítjük, átforraljuk, majd lehűtés után tálaljuk.

 

Meleg egresleves


Hetvenöt dkg egrest megtisztítunk és 1 liter vízben feltesszük főni. Sóval, kristálycukorral ízesítjük. Kb. 15 perces főzés után tejfeles habarással besűrítjük, majd átforraljuk. Ezután turmixgépben szétverjük és csészékben, egressel és tejszínhabbal díszítve azonnal tálaljuk.

Hideg eperleves


Nyolcvan dkg tisztított epret 1 liter vízben 10 dkg porcukorral, csipetnyi sóval, fahéjjal és szegfűszeggel feltesszük főni. ízesítjük 1/2 dl vodkával vagy konyakkal. Kb. 5 perces főzés után szitán áttörjük, 1 dl tejszínnel dúsítjuk.
Hűtés   után   eperszemekkel   csészében tálaljuk.


Hideg görögdinnyeleves


A görögdinnyét kimagozzuk, kis kockákra vágjuk és turmix edénybe helyezzük. Egyéni ízlés szerint hozzáadunk vörös bort, porcukrot és citromlevet. Ezután pépesítjük és 2-3 órára hűtőbe tesszük.
A csésze aljában dinnyegolyókkal tálaljuk.

Hideg meggyleves


Nyolcvan dkg kimagozott meggyet 1 L vízzel, a magozásnál kicsurgott meggylével felteszünk főni. Kristálycukorral, sóval és kis vászonzacskóba helyezett szegfűszeggel, fahéjjal és citromhéjjal ízesítjük.
Kb. 10 perces főzés után tejfölös habarással besűrítjük és pár percig tovább forraljuk.
A fűszerzacskót kivesszük, a levest jól lehűtjük és hideg csészében a gyümölccsel és kis piskóta karikákkal tálaljuk.


Hideg őszibarackleves


Nyolcvan dkg meghámozott és kis kockákra vágott őszibarackot pár percig főzzük, ízesítjük porcukorral, 1 dl édes fehérborral, citromlével, sóval és szegfűszeggel.
Ezután turmixgéppel pépesítjük. 2-3 órán át hűtjük, és egészben hagyott őszibarackkockákkal tálaljuk.


Hideg sárgabarackleves


Hetvenöt dkg kimagozott és hámozott sárgabarackot 8 dl vízben és 3 dl fehérborban puhára főzünk, ízesítjük csipetnyi sóval és porcukorral.
Mikor a barack megpuhult, akkor áttörjük és a főzőlevéhez 1 dl tejszínt adva jól elkeverjük.
Hűtve, barack kockákkal, tejszínhabbal tálaljuk.


Hideg sárgadinnyeleves (2 személyre)


Egy nagyobb sárgadinnyét kis kockákra vágunk. Porcukorral, 1/2 dl konyakkal, 2 dl édes fehérborral, 2 dl tejszínnel, citromlével turmixgépben pépesre dolgozunk. Hűtjük, tálaláskor még egyszer átkeverjük a géppel. Felvert tejszínhabbal díszítjük.


Egyéb levesek

Borleves


Nyolc dl jobb minőségű fehérbort 4 dl vízzel, reszelt citromhéjjal és 2-3 szem szegfűszeggel felforralunk. Pár csepp citromlével ízesítjük.
Miközben a bort forraljuk, 2 tojássárgáját 8 dkg porcukorral habosra keverünk és vízgőz fölé helyezve állandó keverés mellett lassan hozzászűrjük a fűszeres bort.

Csokoládéleves


Tíz dkg keserű étcsokoládét 2 dl tejjel kis lángon felolvasztjuk, majd szép lassan állandó keverés mellett további 6 dl tejjel átforraljuk.
Tálalás előtt 2 tojássárgájával eldolgozzuk és kis piskóta kockákra tálaljuk.

 

 Gesztenyeleves


Fél kiló gesztenyemasszát annyi zsírtalanított húslevessel felengedünk, illetve krémesre keverünk, hogy krémleves sűrűségű legyen. 1 dl tejszínt hozzáadva, 5 cl konyakkal ízesítve egyszer átforraljuk.
Ha szükséges, cukorral utána ízesítjük.
Tálaláskor pár csepp mazsolát adunk hozzá.

Mandula leves


10 dkg darált mandulát 3 evőkanál porcukorral, 1 tojássárgájával és 1 dl hideg tejjel jól eldolgozunk. 1 l tejet enyhén megsózva felforralunk és állandó keverés mellett óvatosan hozzáadjuk a mandulához. Még egyszer óvatosan átmelegítjük. 5 cl rummal ízesítjük. Babapiskótával azonnal melegen tálaljuk.



Hideg joghurtleves


5 dkg vajból 1 evőkanál liszttel világos rántást készítünk. Ezután 3 dl joghurtot, 1 l hideg erőlevessel (készíthetjük kockából is) jól elkeverve felengedünk és hidegen eldolgozzuk a rántással. Sóval, törött borssal, pirospaprikával ízesítjük.
Egyszer átforraljuk és kihűtve tálaljuk.

 

 

Citromleves

 


1 citrom, 2 dl tejszín, ízlés szerint méz vagy cukor, 1 húsleveskocka, 1 teáskanál liszt
A citromot gondosan megmosom, majd héjastul nagyon vékony karikákra vágom. Magját eltávolítom, és ráöntök 8 dl vizet. Beleteszem a húsleveskockát, és a citromot megfőzöm. Közben a tejszínbe belekeverem a lisztet, és a forrásban levő levest behabarom. Cukorral szelídítem savanyú ízét.
Felforralom. Melegen is, hidegen is fogyasztható, pikáns leves.

 

Hideg birsalmaleves

 


50 dkg birsalma, 1-1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, őrölt fahéj, őrölt gyömbér, 1 dl tejszín, 1 teáskanál liszt, só, cukor ízlés szerint
A birsalmát meghámozom és kicsumázom, majd vékony gerezdekre vágom. 8 dl vízbe beleteszem, beleszórom a fűszereket, és csipetnyi sóval, cukorral puhára főzöm. A tejszínbe belekeverem a lisztet, és a forrásban levő levest besűrítem vele. Felforralom és hagyom kihűlni. Hűtőszekrényben jól lehűtöm, és csészékben kínálom.

 

Joghurtos nyers almaleves

 


50 dkg alma, 4 dl joghurt, 1-1 késhegynyi őrölt fahéj és szegfűszeg, csipetnyi só, ízlés szerint cukor

1 dl vízbe belekeverem a fűszereket, és 5 percig forralom. hagyom kihűlni. Közben turmixpohárba öntöm a jéghideg joghurtot, ízesítem sóval és cukorral, majd hozzáöntöm a fűszeres vizet. Az almát
meghámozom, kicsumázom és lereszelem, majd az almareszeléket is hozzátéve a fűszeres joghurthoz, pépesre zúzom az egészet. A habos almalevest előhűtött csészékbe osztom.

 

Meggyleves, I.

 


50 dkg meggy, kis darabka citromhéj, 2 szegfűszeg, 2 dl tejföl, 1 teáskanál liszt, csipetnyi só, ízlés szerint cukor

A meggyet megmosom, lecsöpögtetem, szárát kitépdesem és kimagozom. 1 evőkanál meggymagot 1/2 dl vízben 10 percig forralok, majd leszűröm és 6 dl vízhez öntve, kevés cukorral, sóval, a citromhéjjal, szegfűszeggel felforralom és 5 percig főzöm. Közben a lisztet a tejfölbe keverem, és a forrásban levő levest behabarom. A citromhéjat és a szegfűszeget kidobom belőle. Ha már nem
meleg, hűtőszekrénybe téve hűtöm néhány órán át, és csészékben, jéghidegen tálalom.

 

Meggyleves, II.

 


50 dkg meggy, 2 dl könnyű vörösbor, 2 dl tejszín, 1 teáskanál liszt, 1-1 késhegynyi őrölt gyömbér, őrölt fahéj, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, ízlés szerint cukor, csipetnyi só
A meggyet megmosom, lecsöpögtetem, kimagozom, majd 5 dl vízbe beleteszem. cukorral, sóval és a fűszerekkel éppen csak egyet forralok rajta, ezután a bort hozzáöntöm, a lisztet simára keverem 1 dl tejszínnel és behabarom vele a boros levest. Ha már nem meleg, hűtőszekrényben hűtöm. Tálalás előtt a maradék tejszínből kemény habot verek, és a csészékbe öntött leves tetejére egy-egy kanálnyi habot rakok. Rögtön kell fogyasztani, mert a hab hamar szétolvad.

 

 

 

Muskotályos szőlőleves

 


50 dkg szőlő, 3 dl muskotályos bor, 1 dl tejszín, fél citrom leve, só és cukor ízlés szerint
A szőlőt megmosom, leszemezem, majd a felét félreteszem, és csak annyira töröm össze a gyümölcsöt, hogy a magja még egyben maradjon. Ezután szitán átnyomom, hogy csak a gyümölcslé kerüljön a levesbe. A szőlőlevet, a bort és még 2 dl vizet a citromlével, sóval, cukorral összekeverem és a hűtőszekrényben jól lehűtöm. A tejszínből vert kemény habbal fogyasztás előtt lazán elkeverem,
és az előhűtött csészékbe rakott szőlő
szemekre öntöm.

 

Nyers áfonyaleves tejszínnel

 


80 dkg fekete vagy vörös áfonya, 2 dl tejszín, csipetnyi só, porcukor ízlés szerint
Az áfonyát megmosom, lecsöpögtetem, majd porcelán- vagy üvegtálba teszem. Rászórom a cukrot és néhány óráig hagyom állni. Ezután leszűröm, szitán áttöröm, majd a levét összekeverem a tálban maradt lével és a folyékony tejszínnel. Megsózom, és turmixpohárban az egészet habosra keverem, s
előhűtött csészékben azonnal tálalom.

 

Vaníliás birsalmaleves

 


60 dkg birsalma, 5 dl tej, 2 dl tejföl, fél citrom leve, 1 evőkanál vaníliás pudingpor, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi só, kevés porcukor
A birsalmát meghámozom, kicsumázom és vékony gerezdekre vágom. 3 dl vízbe beleöntöm a citromlevelet, és a birsalmát hozzáteszem. Megsózom és felforralom, majd 2 percig főzöm. Közben a tejbe belekeverem a pudingport és a tejfölt, valamint a vaníliás cukrot, és ráöntöm a birsalmára. Állandó keverés közben felforralom, ezután ízesítem még szükség szerint porcukorral és kihűtöm.
Jéghidegen, csészékbe osztva kínálom.

 

Hideg kefirleves

 


8 dl (4 pohár) kefir, 1 csokor snidling, 1 csokor kapor, só, őrölt fehér bors ízlés szerint
A kefirt beleöntöm a turmixpohárba. Hozzáadom a megmosott és finomra vágott zöldfűszereket, a sót, az őrölt fehér borsot, és habosra keverem. Előhűtött csészékbe öntöm, és néhány jégkockával kínálom.

 

 

 

Mandulás joghurtleves

 


8 dl (4 pohár) joghurt, 10 dkg darált mandula, 2 gerezd fokhagyma, késhegynyi őrölt fehér bors, 1 evőkanál olaj, ízlés szerint sót
Az olajon megpirítom a darált mandulát, majd turmixgépbe öntöm a joghurttal együtt. Hozzáadom a tisztított, zúzott fokhagymát, a sót, az őrölt fehér borsot, és habosra keverem. Előhűtött csészékben töltöm és jégkockával kínálom.

 

Mazsolás tejfölleves

 

4 dl tejföl, 10 dkg mazsola, fél citrom leve, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, csipetnyi cukor, só, őrölt bors ízlés szerint, 1 teáskanál burgonyaliszt
3 dl vízbe beleszórom a leszárazott mazsolát, a reszelt citromhéjat, a citromlevet, a sót, az őrölt fehér borsot. Felforralom, majd hozzáöntöm a tejfölt, végül 2 evőkanál vízzel elkeverem a burgonyalisztet és besűrítem vele a levest. Felforralom, majd ha kihűlt, a hűtőszekrényben hidegre hűtöm. Csészékben tálalom.

 

Nógrádi túrógombócleves

 


15 dkg tehéntúró, 2 csapott evőkanál búzadara, 1 tojás, 4 dkg vaj, 1 húsleveskocka, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, só és őrölt fehér bors ízlés szerint, 1 csokor kapor
A tojássárgát simára keverem 2 dkg olvasztott, de már nem forró vajjal, csipetnyi sóval, a finomra vágott kapor felével, és az áttört túróval, majd hozzákeverem a búzadarát és a közben keményre vert tojáshabot. A maradék vajat egy lábosban megforrósítom, rászórom a lisztet, és világosra pirítom. A tűzről lehúzva elkeverem benne a maradék kaprot, majd felöntöm 8 dl vízzel. Belemorzsolom a
húsleveskockát, megborsozom, ezután a tejfölt is beleöntve, jól elkeverem és felforralom. A gombócmasszából nedves kézzel apró gombóckákat formálok, és a forrásban levő levesbe teszem. 10 percnyi fövés után a gombócok duplájukra nőnek. Forrón tálalom.

 

Nóra tejföllevese

 

4 dl tejföl, 1 evőkanál paradicsompüré, 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál vaj, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 csapott evőkanál ételízesítő, 1 teáskanál búzakeményítő, 1 szelet kenyér, csipetnyi cukor, ízlés szerint só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
Egy evőkanál vajon megpirítom a megtisztított és összezúzott fokhagymát, majd a paradicsompürét is hozzátéve, együtt pirítom néhány percig. Ezután rászórom az apróra metélt petrezselyemzöldet meg az ételízesítőt, és ráöntök 4 dl vizet. Felforralom, és 5 percig főzöm. Közben a tejfölben belekeverem a
búzakeményítőt, rászórok őrölt fekete borsot, és belekeverem a levesbe. Állandó kavarás közben felforralom, és csipetnyi cukorral ízesítem. A kenyeret felkockázom és a maradék vajban megsütöm, majd csészékbe osztva rámerem a levest.


 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 7
Heti: 26
Havi: 130
Össz.: 27 015

Látogatottság növelés
Oldal: Gyümölcs- és egyéb levesek
Tinitanoda, az ifjú gasztroimádóknak... - © 2008 - 2024 - tinitanoda.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »